Microsft Edge

A Microsoft Edge egy olyan új böngésző, amelyet a Microsoft hozott létre és fejlesztett ki. Az Edge elődje a mindenkinek jól ismert 2000-s évek böngészője, az Internet Explorer volt. Az első Edge megjelenése Windows 10 és az Xbox One szoftverébe volt elérhető 2015-ben. Majd elérhetővé vált Android és iOS készülékekre 2017-ben és 2020-ra már a MacOS és a Linuxos felhasználók is elérhették az új böngészőt.

Az új böngésző kinézetre és használatra is “inkább a Chrome-hoz és a Firefoxhoz hasonlít”, mind megjelenésében, mind abban, hogy a konkurensekhez hasonlóan külső forrásból származó kiegészítőket is lehet hozzá telepíteni. A program erősen ugyanakkor nem a konkurensek által használt WebKit illetve Gecko böngészőmotort használja, hanem a Microsoft saját technológiáját.

Ezekmellett számtalan új tulajdonsággal rendelkezik elődjéhez képest. Az Edge-ben már sok olyan funkció is megjelenik, amit a felhasználók javasoltak a Microsoftnak még az Internet Explorer idején. Mint például  kap egy Home gombot, az új lapok jóval testreszabhatóak lesznek, megjelenik az automatikus jelszó kitöltés, valamint már képes lesz importálni a más böngészőkben elmentett kedvenceket és könyvjelzőket is.

Sebesség teszt!

microsoft-edge

Sok tesztet végeztek el az új böngészőmotor kiadása után, az egyik ilyen teszt a sebességre ment rá, hogy milyen gyorsan tudja a Edge kiszolgálni a felhasználókat a világ első Google Chorme-mal szemben.
Az eredmény nem meglepő, de mégis tanulságos. Több különböző tesztet is végeztek, mindig ugyanolyan paraméterekkel, és az eredmény azt mutatja, hogy a Google keresője gyorsabban szolgálja ki a látogatókat, mint a Microsft Edge-e. De viszont, ha a Google Chrome-ba használunk több bővítményt akkor az Edge többször is nagyobb sebességet mutatott, mint a konkurenciája. Sokak szerint az új Edge meglepetéseket hozhat még a jövőben a keresőmotorok háborújában.

Biztonság!

Egy másik fontos kérdést is fel kell vetni az új böngészővel kapcsolatban. Az pedig a biztonság! És nagy meglepetésre azt kell, hogy mondjuk, hogy a Microsoft kitett magáért, hiszen a kutatások alapján az ő technológiája volt a legsebezhetetlenebb. A kutatás a következőképpen zajlott. A Google Chrome-t a Mozilla Firefoxot és a Microsoft Edge-t állították versenyben azzal, hogy mindegyiket meglátogatnak 300 kártevő weboldalt. Az eredmény pedig a következő: Az Edge-ben használt SmartScreen szűrő (amely figyelmezteti a felhasználót a gyanús oldalakra) 99%-san teljesített még a Chrome 85%-n  a Firefox-é pedig 78%-san.

Mindhárom böngészőben van lehetőség a privát internetezésre. Ez azt jelenti, hogy mikor valami után keresünk az interneten akkor a böngésző az elözményeinket, beírt jelszavainkat, és gyorsítótárban tárolt követőkodjainkat nem menti el. Ebben a versenyben viszont a Firefox nyert. A Firefox privát böngészésében tudtunk a leginkább “szellemként” keresgélni, de az Edge és a Chrome sem maradt nagyon le.

Bővítmények Microsoft Edge-hez

Az összes böngésző rendelkezik kisegítő programokkal más néven bővítményekkel. Ezek a könnyen letölthető programok segíthetnek a böngészőnket minél inkább egyedivé és magunkra szabni. Az Edge értelemszerűen a fiatalabb múltja miatt még nem rendelkezik akkora repertoárral, mint a vetélytársai, de már most számos hasznos bővítményt megtalálhatunk az áruházában. Az egyik legjobb és legtöbbet dicsért ilyen bővítménye a “zoom” nevet viseli. A program lényege, hogy a bővítmény telepítése után bekapcsolhatjuk azt a funkciót ami mindig minden weboldalon a betűméreteket egységes nagyságra nagyítja ki számunkra. Ez a funkció ismerős lehet a többi webböngészőnnél is, de ott ez a funkció nem automatikus. Az egyik oldalon jó a 100%-s nagyítás a másikon 80% a harmadikon pedig 120%-ra kell nagyítanunk a böngésző képernyőjét, hogy egységesen minden betűt 16pt-ben lássunk. Az Edge Zoom bővitményével ezt teljesen rábízhatjuk a böngészőnkre, mert meg fogja tudni nekünk ezt csinálni automatikusan.

Összefoglalva a Microsoft új böngészője az Edge jó tulajdonsággal és sok lehetőséggel rendelkezik ahhoz, hogy a közeljövőben a keresőóriások ranglistáját kicsit felkavarja. Mindenkinek ajánljuk, hogy ha teheti egyszer egy fél órára telepítse magánál az új böngészőt és tesztelje le. Hátha azt fogja mondani, hogy ez az igazi kereső.

A Microsoft Edge letöltése

Az Edge böngésző (magyar változata) több operációs rendszerre letölthető innen: Microsoft Edge letöltése.

Díjmentes felmérés

Jelentkezzen személyes, díjmentes felmérésünkre, ahol pontosíthatjuk a felmerült igényeket és javaslatokat teszünk a legjobb webes megoldás megvalósítására.

Microsoft Edge